Információ védelem
Talán első hallásra furcsa a kifejezés. Figyelembe véve azonban, hogy az utóbbi években a cégek által birtokolt és használt kritikus dokumentumok túlnyomó részének tárolására elektronikus formában történik, már elgondolkodtató.
Pár évvel ezelőtt, amikor még az iratrendezők, és a polcok szolgáltak tárhelyéül ugyanezeknek a dokumentumoknak, sokkal nagyobb biztonságban lehetett mindenki. Aki az adatokhoz hozzá akart férni, annak előszőr fizikai módon be kellett hatolnia az épületbe, majd hosszas keresgélés után meg kellett találnia azt a számtalan papír között, kockáztatva azt, hogy bármilyen nyomot hagy.
Az elektronikus adattárolási formák egyik legnagyobb hátránya pontosan az, amit büszkén az alőnyükként szoktunk emlegetni: tetszőlegesen rendezhetőek, és pillanatok alatt kereshetőek. A számítógépes hálózatok, és az internet terjedésének következtében a korábbi fizikai távolságok és falak, amelyek az elsődleges védelmi vonalat jelentették, eltűntek, saz információ szó szerint fénysebességgel áramlik az illetéktelenek kezébe.
Számos veszélyforrással kell számolni. Eddigi tapasztalataink alapján a két legnagyobb adatvesztést előidéző tényező a vírusfertőzés, valamint a hardware eszközök meghibásodásából adódó káreset.
Minden információ és adat meghatározható egy kézzelfogható összegként is, alapul véve a legngyobb tervezhető kárt, amely abból adódik, ha az információ az adott időpontban a számára legilletktelenebb felhasználó tudomására jut, illetve ha helyreállíthatatlanul megsemmisül.
Itt léphet a képbe az évtizedekkel ezelőtti, volt állami vezetők által kedvelt "vadásszunk medvére helikopterrel" elv. Szerencsére a mai anyagias világban ez már nem állja meg a helyét, nincs olyan éppeszű ember, aki nagyobb költséget fordít az információ megszerzésére, mint magának az információnak az értéke.
Ez már eg yolyan stabil pont, ahonnan el lehet indulni, ha hatékonyan meg szeretnék védeni adatainkat. Olyan védelmi vonalat kell építenünk, ami költségesebbé teszi az információ megszerzését annak valódi értékénél.
Máshogy mkell tekintenünk a számítógépes vírusok és a hardware eszközök meghibásodása által okozott károkra, mivel ezek minden racionalitást mellőzve, a legváratlanabb helyzetben fordulnak elő. És mivel ezek a leggyakoribb adatvesztést okozó tényezők, kiemelt fogyelmet kell fordítanunk a megelőzésükre.
Ön ezek után bizonyára arra gondol, hogy ennek a védelmi vonalnak a kiépítése mekkora összegbe kerül?
Megnyugtatjuk: nagyságrendekkel kevesebbe, mint amit az információ elvesztése okoz.
Cégünk segít Önnek abban, hogy vállalata információit a fentiek alapján biztonságba helyezze, amit az alábbi lépsekben valósítunk meg:
1. Részletes tesztjeink alapján felmérjük cégénél a jelenlegi állapotot, konzultációkon keresztül megismerjük a vállalat adat- és információkezelési metodikáját.
2. A teszteket kiértékelve elkészítünk egy minden részletet magába foglaló Információ-bitztonságtechnikai Ajánlást, amely - többek között - az alábbi témákra terjed ki:
- Adathordozók fizikai védelme behatolás és egyéb kár, katasztrófa ellen
- Adatbázisok és információk védelme külső hálózatról (pl. internet) történő behatolás ellen
- Adatok és a hálózat gépeinek védelme vírusfertőszések ellen
- Dokumentumok és adatbázisok rendszeres biztonsági mentési stratégiáa
- Munkatársak adathozzáférési jogosultságainak megtervezése, kidolgozása
- Kritikus adatok titkosított tárolása
- Kritikus területek biztonsági kamerával történő (on-line) figyelése
3. Az Információ-biztonságtechnikai Ajánlás átvételézt követően Önnek lehetősége van dönteni arról, hogy az ajánlásban szereplő pontokat Információ-biztonságtechnikai tervként egészben, vagy részben, lépésről lépésre valósítsa meg. Ön dönt arról is, hogy a megvalósítást ránk bízza, vagy esetleg más kivitelező céget keres. Az általunk készített ajánlés minden esetben tartalmazni foglja a javasolt megoldások részletes leírását, beszerezhetőségét, alternatíváit, költségét és időigényét.
4.Ha Ön továbbra is minke t válast, az Információ-biztonságtechnikai Rendszerterv aláírását követően megvalósítjuk az abban foglalt pontokat, vagy azok egy részét, amelyeket Ön kiválaszt.
5Az új renszer és metódus beüzemelését követően Önnek lehetősége vn, hogy szerződést kössön velünk az álatalunk (vagy más álat) kivitelezett Információ-biztonságtechnikai rendszer folyamatos felügyeletére, és karbantartására.
A vállasztás lehetősége az Ön kezében van. Forduljon hozzánk bizalommal! Szívesen felkeressük Önt, az első konzultáció díjmentesés minde kötelezettség nélküli.